9 körül kezdtünk ébredezni, de persze nem siettük sehova. A wc-ben nem volt kefe, amin kicsit bosszankodtam, főleg a hely árát tekintve. Felipe hamarabb elkészült, és elindult, hogy még aznap megpróbáljon eljutni az óceánhoz. Eléggé leharcolt volt szegény, elkezdett az egyik foga is bedagadni, nem tűnt túlságosan lelkesnek, hogy még ma közel 90 km-t tekerjen. Attól függetlenül, hogy nem kedveltem meg őt annyira, reméltem, hogy jó útja lesz. 

Miután elbúcsúztunk Felipe-től, Raúl-lal is elkészültünk, majd elindultunk a városba. Raúl beugrott a postára és én közben gyorsan foglaltam egy (megint nem túl olcsó) szállást aznapra, ezúttal közelebb a központhoz. Hihetetlen, de 11-kor már alig találtunk helyet, annyira sok zarándok van Santiago-ban. Tanulság, hogy ide is foglalni kellett volna. A szálláson gyorsan kajáltam egy gyorsat (főként a más zarándokok által otthagyott, ingyen elvihető ételekből), majd elsiettem a déli misére. Hát akkora sor volt, hogy közelébe nem jutottam a bejáratnak, cserébe senki nem szólt,  hogy már nem engednek be több embert, így feleslegesen vártam jó negyedórát. Na sebaj, talán majd az estire bejutok.

Raúl-t megkeresve sétáltunk egyet a belvárosban, majd beültünk ebédelni. Raúl beharangozta, hogy itt Galíciában mindenképp ki kell próbálni a polipot. Nem tévedett, ilyen finomat még sosem ettem, teljesen átértelmeztem azt amit eddig a polipról gondoltam, nem volt egyáltalán rágós, gumis, hanem igazán finom, omlós, ízletes volt.

Ebéd után még visszamentünk a szállásra, és elfoglaltuk a helyünket. Gyorsan kimostam néhány cuccom, majd elindultunk, hogy az egykori első zarándokszállást, ami ma - ironikus módon -  híres luxushotel, megnézzük egy vezetett túra keretein belül. Kicsit fáradt voltam, így különösen rosszul érintett, mikor kiderült, hogy a túra spanyolul lesz, az angolra pedig már beteltek a helyek. Magamra és Raúl-ra is mérges voltam, amiért ezt nem kérdeztük meg a jelentkezésnél, de nem volt mit tenni, mentem, és próbáltam elcsípni néhány szót az idegenvezetésből, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Így nem volt túl nagy élmény a körbevezetés, főleg, hogy csak néhány helyre vitték be (a pápai/királyi lakosztályra pedig nyilván nem).

Ezután ittunk egy iszonyatosan túlárazott kólát egy közeli kávézóban, majd nagy nehezen (Raúl eleg fáradt volt, és nem nagyon akart elindulni, az én bosszúságomra) elmentünk egy parkba, ami szerintem csodaszép volt. Végül Raúl-t a park szélén hagytam egy fagyit eszegetve, és egyedül jártam be. Bevallom Santiago-ban ez lett a kedvenc helyem. Hatalmas fák, rengeteg tölgy, és sok helyi volt itt, kevésbé turistás, nyugodt hangulatot árasztott.

A kiadós séta után elmentem az esti misére, ezúttal egy bő negyed órával hamarabb, de még így sem jutott ülőhely, annyian voltak. Kicsit meg is ölte ez a hely hangulatát, előttem például egy nő folyamatosan recsegtette a szuvenires zacskóját. Mivel az egész mise spanyolul volt, így megint nem sokat értettem belőle, főként gondolkoztam és az embereket figyeltem. Nagyon érdekes volt látni, hogy az igazán vallásos emberek milyen átéléssel vettek részt a szertartáson, és próbáltam (pusztán intellektuálisan) megérteni, mit adhat például az áldozás aktusa nekik. Én is magamhoz vettem az ostyát, de számomra ez a rész nem hordozott különösebb jelentőséget, nem úgy, mint a "béke veled" része a misének, valamint az énekek, amiken mindig meghatódok.

A mise után ismét összeszedtem Raúl-t a katedrális elől, majd elmentünk pizzára vadászni, már napok óta nagyon kívántam. Egy római pizzériából végül be is táraztunk, és egy téren ücsörögve ettük meg a szeleteket. Ezután visszamentünk a szállásra, és mivel O Cebreiro-ban (a hegy tetején) Raúl vett magának meg nekem egy-egy képeslapot, megegyeztünk, hogy írunk a másiknak valami elköszönő üzenetet, hiszen másnap már elválnak útjaink. Mondtam, hogy ne olvassuk el a másik előtt, amit írt, csak ha már külön vagyunk, nehogy megint elérzékenyüljek. Végül azonban Raúl írt már lefekvés előtt, hogy nagyon meghatódott azon, amit írtam neki, és még a könnye is kicsordult. Megbeszéltük, hogy reggel még egy gyors elköszönésre találkozunk.