Fél 7-kor az ébresztő keltett. Gyorsan összepakoltam, és fél 8 után pár perccel már a buszállomáson voltam. A biztonság kedvéért biciklis ruhában mentem, a legrosszabbra készülve. Szerencsére a jegyirodában a csekély spanyoltudásommal és mutogatásokkal mégis tudtam venni Santiago-ba jegyet, igaz kicsit hosszabb útvonalon, másfél óra helyett egy 3 órás buszútra, de egyáltalán nem érdekelt, nagyon hálás voltam, hogy nem kell megint biciklizni, gyorsan vissza is mentem a szállásra, és átöltöztem normális ruhába. A busz indulása előtt még megnéztem a gyönyörű napfelkeltét, ittam egy kávét és ettem egy spanyol rántottat (ami szerintem tegnapról maradt meg, mert iszonyatosan száraz volt, de ezért nem is számoltak fel rá pénzt, figyelmes gesztus volt a személyzet részéről), majd újból kimentem az állomásra.
A buszok körül teljes káosz volt, tele zarándokokkal, akik nem tudták, melyik járatra kell szállni, valamit késő buszokkal és spanyolul kiabáló személyzettel. Nekem is sikerült először rossz buszra felpakolni a biciklim (hiszen az pontosan abban az időben jött, mint az enyém, de mint kiderült, nekem a következőre szólt a jegyem). Bosszankodtam egy kicsit ezen, de végül befutott a másik busz is, amin bőven volt hely a biciklinek (és még az sem volt gond, hogy azóta sem tudtam huzatot venni rá), így elindulhattam vissza Santiago-ba, ami eseménytelenül telt, zenét hallgattam és néztem az óceánt, amíg tudtam.
Santiago-ba visszaérve első utam az Alsa busztársaság irodájához vezetett, hiszen már mindenképp meg kellett vásárolnom a biciklitartó táskát. Mily meglepő, megint nem volt náluk raktáron, és az irodában ülő lány egyáltalán nem volt segítőkész, hogy mégis akkor hol tudnék ilyet szerezni. Nagyon felbosszantott, hogy már sokadszorra is ezzel kell szenvednem. A város központjában lévő Decathlonban sem volt készleten ilyen huzat, de ott szerencsére kedvesek voltak, és kiderült, a másik, nagy Decathlonban már tudok venni. Természetesen az a város szélén, a hegy tetején volt, így összesen több, mint 10 km-t bicikliztem, hogy végre beszerezzem a táskát, ami nélkül elvileg fel sem lehet rakni a biciklit a buszra/vonatra/repülőre.
A központba visszatérve meglátogattam még egyszer a katedrálist, vettem magamnak egy nyilacskás nyakláncot emlékbe, majd megebédeltem a KFC-ben, már nagyon kívántam a gyorskaját. Ezután sétáltam még egyet a parkban, és leveleket/makkokat gyűjtögettem szuvenírbe az itthoni embereknek.
Bő két órával a busz indulása előtt már mindennel végeztem, és mivel elég fáradt voltam, vissza is mentem az állomásra. Természetesen egyedül nekem volt huzat a biciklimen felszállásnál, nem is értem, miért szerepel ez a jegyen, ha nem is kérik, és nem is árulnak biciklis huzatot. Nomindegy... A busz sajnos tömve volt, és mellettem ráadásul egy túlsúlyos nő ült, aki amellett, hogy elfoglalt egy darabot az én ülésemből is, még a telefonja képernyőjét is a szemembe világította az út egy jelentős részén. Hosszú és kényelmetlen utam volt Madridig, épp csak hogy szenderegni tudtam a székemen összegömbölyödve.
